Hey, people!
Igazából nem tudom, mit írjak magamról. A korom nem lényeges, a nevem sem, elég a Chanel. Kezdeném azzal, hogy biszex vagyok. Ez sokaknak fontos szempont egy embernél. Szeretném ezt rögtön tisztázni mindenkivel, hátha valaki ezt olvasva rögtön el is húz a profilomról. Megmondom őszintén, aki ezt teszi, annak csak integetni tudok, és bólogatni, hogy jól van, fiam, ügyes vagy! Ugyanolyan vagyok, mint mások, mint a teljesen hetero egyének. Nem vagyok se több, se kevesebb.
Egy másik fontos dolog rólam: a zene az életem. Tizenkét éves korom óta pengetem a húrokat, azóta sokat fejlődtem. Nem tartom magam egy Slash-nek, vagy egy Jimmy Hendrix-nek, de szeretem ezt csinálni. Szeretnék egyszer ezzel foglalkozni, de ameddig ezt nem sikerül elérnem, megelégszem a tanulással is. Hangom szinte semmi, azzal nem dicsekednék senkinek, az emberek addig örüljenek, míg kussolok. De tényleg, rohadt szar hangom van.:')
Ezekmellett pedig megőrülök mindenért, ami kicsit is furcsa, bizar, abszurs, vagy morbid. Imádom az olyan dolgokat, amik legalább egy kicsit is, de mások, mint a tucat átlagok. Ennek hála megvan a megszállottságom Jokerért. Anno (annyira nagyon nem is régen) Heath Ledger alakította ezt a csodálatosan őrült karaktert, akiért a mai napig megőrülök. A Batman filmekért már nem annyira, de a Sötét lovag nagy kedvemcem, Joker-nek köszönhetően.
Nagyon szeretek olvasni. Stephen King egy Isten, ez nem vitás, elképesztőeket alkotott az elmúlt jónéhány évben. A Carrie, a Ragyogás, a Minden sötét, sehol csillag, Fekete ház mind a könyvespolcomon hever, és előszeretettel bújom őket. King-en kívül Charles Bukowski írományait is nagyon kedvelem.
Szeretem a festészetet. Ennek ellenére egy kicsit sem értek hozzá. A világ addig békés, míg az én kezembe nem kerül ecset, ceruza, vagy bármilyen hasonló eszköz. Nem szeretek olyan dolgokat csinálni, amik aprólékos elkészítést igényelnek. Nem a türelmemről vagyok híres.
Életem örök szerelme/Istene/prófétája/útmutatója/kedvence: Brian Molko. Csodálatos ember! Őszinte, elképesztő... nem találok rá szavakat. Sokat jelentenek nekem a dalai, a szövegek, amiket ír, inspirálóak. Átsegítettek megannyi nehéz időszakon, amiért örökké hálás leszek. Megtanított arra, hogy szarjam le a közvéleményt, csak az számít, hogy én mit gondolok magamról.
Magamról: sajnos a büszkeségem a csillagos eget veri, ezt sosem fogom tudni kiküszöbölni. Ennek "hála" a bocsánat kérés nekem sosem volt az erősségem. Makacs vagyok, mint az öszvér, ezt nem is firtatom tovább. Türelmetlen, nemtörődöm, szeszélyes és hihetetlenül nehéz eset is vagyok. Egy nagy berögződésem, óriási hibám (ami még az előbb említetteknél is nagyobb): nem szeretek mások előtt sírni, nem is szoktam. Nem szeretem, ha gyengének látnak. Egy pár jó tulajdonságom is van, de azokat most nem említeném, annyi azért nincs, vagy legalábbis nem említésre méltók, mert teljesen átlagosak. Ez vagyok én. Ezer meg egy rossz tulajdonsággal küzdő, teljesen átlagos csitri.
Csók; puszi; pá; Chanel
