Kit tekintesz példaképnek? Mit jelent számodra, hogy példakép?
2016. október 31. 15:27
#42
Az én példaképem Nikki Sixx, és most hosszan meg is magyarázom az okát. Nikki az a személy, aki megtanított az empátiára. Előtte is együttérző voltam, de mióta komolyabban megismertem őt, és az életének történetét, már tudom, hogy nem minden fekete és fehér, és tudom, hogy mindennek oka van. Nem ítélek el senkit, nem mondok feleslegesen véleményt számomra ismeretlen emberekről, nem vagyok bunkó senkivel. Ezen kívül Nikki erőssége is igen példaértékű számomra, hihetetlennek tartom, hogy abból a borzalomból, ami 1987-ben volt az életében, ki tudott lépni. Ezzel a drogokról való leszokással megmutatta nekem, hogy lehet bármekkora probléma az életedben, helyre tudod hozni. Aztán ott van az, hogy miért nyúlt drogokhoz. Ez azt bizonyította be, hogy a problémáid elől nem érdemes elfutnod, mert előbb-utóbb úgyis szembe kell nézned vele. És, hogy Nikki fotóit is megemlítsem, azok a képek rámutattak arra, hogy minden embernek van egy gyönyörű oldala, mindenkinek van egy saját kis története, és, hogy ezek a történetek milyen értékesek tudnak lenni. Nikki Sixx tehát megtanított nekem minden fontos dolgot. Szerintem ilyen egy példakép.
Nagyon-nagyon köszönöm, Nikki.
Nagyon-nagyon köszönöm, Nikki.
2016. november 25. 11:56
#43
GumiMacii01új tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 16.11.23. Hozzászólás: 60 Csatolások: 4 Azonosító: 261019 offline |
Nekem Ariana Grande,Selena Gomez és az anyukám a példaképem.
És számomra a példakép az az,hogy kire nézek fel,kire szeretnék hasonlítani. :3
És számomra a példakép az az,hogy kire nézek fel,kire szeretnék hasonlítani. :3
2017. november 05. 00:54
#44
the bansheelexi howard enthusiast |
Csoport: Tag Csatlakozott: 17.10.30. Hozzászólás: 4554 Csatolások: 4469 Azonosító: 267596 offline |
szüleim egyértelműen. mert bármennyire is veszekszünk néha, ők mindig az én érdekeimet nézik, és úgy gondolom, hogy szívesebben tartok két olyan embert akit születésem óta ismerek példaképemnek,mint egy olyat akit csak sajtófotókról és wattpados funfactekből.
a példakép számomra azt jelenti, hogy valaki olyan akire félnézek, amilyen szeretnék lenni felnőtt koromban.
a példakép számomra azt jelenti, hogy valaki olyan akire félnézek, amilyen szeretnék lenni felnőtt koromban.
2018. február 03. 17:45
#47
Számomra a "példakép" szó, egy olyan embert takar, akire felnézek, tisztelem, megbecsülöm. Én nem akarok egyik példaképem se lenni, de kell a jó példa, hogy ki tudjam alakítani saját magamat. Nem értek egyet azokkal az emberekkel, akik azt állítják, hogy nincs szüksége egy gyereknek példaképre. Igenis van. Jó az, ha egy olyan embertől tanulhatsz el dolgokat, akinek tiszteled a munkásságát és megbízol benne. Sajnos a mai korosztály, már a "divat sztárocskákat" vallja példaképnek, mindössze annyi indokkal, hogy "szép a haja" - vagy - "adományozik".
Az én életemben 3 ember van, akik felnyitották a szemem, és egy jobb útra tereltek. Először is, természetesen a szüleim. talán nekik köszönhetek a legtöbbet ezen a világon. Mert ha úgy nézzük, ők neveltek különcnek, felelősségteljesnek, önállónak, olyannak aki nem áll be a sorba, aki mindig a saját feje után fog menni, aki nem fog megváltozni más miatt, akinek van saját véleménye, gondolata, és aki megválogatja a példaképeinek nevezett embereket. Mivel ugye 3 személyről beszéltem, de eddig csak 2-ről volt szó, nem maradhat el a harmadik se. Talán ő az a nő aki a legtöbbet segített nekem, a céljaim elérésében...és ez az istennő nem más mint Maria Brink. Ő az akivel a legjobban tudtam azonosulni. Már-már állítom, hogy ismerem is. Tudom, hogy milyen valójában. Ezért is szerettem meg.

2018. március 12. 16:46
#48
Rainbowdashhvisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 16.12.29. Hozzászólás: 144 Csatolások: 0 Azonosító: 261602 offline |
Ariana Grande!!!
Azért, mert vegán, felszólal a nők és az lmbt közösség jogaiért, állatvédő. Igazi feminista, nem fél megmutatni a testét, látszik hogy szereti önmagát. Fontos számára az egészséges életmód, fitt és mindig kifogástalan a megjelenése.
tehát azért tartom a példaképemnek, mert olyan értékeket képvisel, amelyek számomra is nagyon fontosak.
Emellett generációja legtehetségesebb előadója, de ez ebből a szempontból lényegtelen.

2019. július 30. 11:09
#49
a szüleimet és Emilia Clarke, ő rájuk feltudok nézni és átszoktak segíteni nehéz pillanatokon
2023. szeptember 27. 10:48
#50
Számomra egyértelműen, hogy Lee Ji Eun "IU" a legnagyobb példaképen! Annyira szeretnék rá hasonlítani! Bájos és kedves és gyönyörű hanggal megáldott tehetség!
Kapcsolódó sztárok
Kirúgták a Met-gáláról, mert túl szexi volt Kylie Jenner mellett - erről vallott egy modell
Kirúgták a Met-gáláról, mert túl szexi volt Kylie Jenner mellett - erről vallott egy modell
Kínos dologról mesélt.
Met-gála 2024: így jelentek meg a hírességek
Met-gála 2024: így jelentek meg a hírességek
Nagy összefoglaló a gáláról.
Harry Styles nagyon boldog Taylor Russell mellett - kiderült, mitől különleges a kapcsolatuk
Harry Styles nagyon boldog Taylor Russell mellett - kiderült, mitől különleges a kapcsolatuk
Nagyon szerelmes a sztár.
Met-gála: Sarah Jessica Parker nem tudott leülni a ruhájában, hát nem maradt vacsorára
Met-gála: Sarah Jessica Parker nem tudott leülni a ruhájában, hát nem maradt vacsorára
Nem tudott leülni az outfitben.
Hoppá! Camila Cabello ruhája eléggé szétszakadt a Met-gála után
Hoppá! Camila Cabello ruhája eléggé szétszakadt a Met-gála után
Történt egy kis baleset.
Bridgerton 3. évad premier: így jelentek meg a sztárok
Bridgerton 3. évad premier: így jelentek meg a sztárok
A héten jön az új évad!
A Bridgerton írója szerint már megvan, kik lesznek a 4. évad főszereplői
A Bridgerton írója szerint már megvan, kik lesznek a 4. évad főszereplői
Már megvannak a következő főszereplők.
A nagy átváltozás: új külsőt kapnak a Bridgerton szereplői a 3. évadban
A nagy átváltozás: új külsőt kapnak a Bridgerton szereplői a 3. évadban
Kiderült, milyen változások lesznek.