Rosszul van attól Selena Gomez, ahogy korábban önmagáról beszélt
A híresség most már teljesen másképp gondol önmagára, mint évekkel ezelőtt.
Évekig küzdött a démonaival Selena Gomez, és ma már rosszul van attól, ahogy korábban önmagáról beszélt. A színész-énekesnő az SXSW mentális egészséggel kapcsolatos paneljében nyilatkozott arról, hogy a dokumentumfilmje során sokszor negatívan vélekedett saját magáról.
Rosszul vagyok attól, ahogy önmagamról beszéltem korábban. Nagyon elszomorít. De szerintem sokan tudnak azonosulni ezzel az érzéssel. Nagyon fontos, hogy kedvesen viszonyuljunk önmagunkhoz, de nem hinném, hogy a filmem elején ez tudatosult bennem. Sok olyan ember volt a környezetemben, akik jobban törődtek velem, mint én saját magammal, és szerették volna, hogy olyasmikbe kezdjek bele, amelyekre még nem álltam készen. Elértem a mélypontot és mindent a maga idejében kellett elkezdenem.
Gomez már hosszú ideje dolgozik azért, hogy karban tartsa a mentális egészségét, emellett többek között a zenéjét az egyik legjobb platformnak tartja az önkifejezéshez.
Több próbálkozásomba került, de azt hiszem - remélem -, hogy most már sokkal jobb passzban vagyok.
- tette hozzá a híresség, aki nemrég arról vallott, mostanság érzi azt, hogy végre a munkájában és a magánéletében is megtalálta a helyét. Sőt, egyesek szerint annyira biztos alapokon áll a szerelme Benny Blancóval, hogy a zenész hamarosan megkéri Selena kezét.
via Daily Mail
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.