Kétszeres Oscar-díjas lett Emma Stone! Könnyezve köszönte meg kislányának a támogatást
A színésznőt nagy elismerés érte, megkapta a második Oscar-díját a hétvégén.
Nagy este volt a tegnapi Emma Stone számára: a színésznő a hétvégén megrendezett Oscar-gálán megkapta a második szobrocskáját a Szegény párákban nyújtott alakításáért.
Miután kimondták a nevét, a színésznő zavartan lépett fel a színpadra, és elsőként bevallotta, hogy szétszakadt a ruhája hátulja, amely szerinte "valószínűleg Ryan Gosling - I'm Just Ken" című előadása közben történhetett.
Stone a Legjobb női főszereplőnek járó díjat vihette haza, és könnyek között köszönte meg többek között a férjének és a kislányának a támogatást.
Szeretném megköszönni a családomnak - az anyukámnak, a testvéremnek Spencernek, az apukámnak, a férjemnek Dave-nek. Annyira szeretlek! És ami a legfontosabb: a kislányomnak, aki három nap múlva 3 éves lesz, és az egész életünket színessé változtatta. Jobban szeretlek kislányom, mint amekkora a fejünk fölött az ég! Köszönöm szépen!
- mondta.
A híresség 2016-ban már elnyerte ugyanezt a díjat a Kaliforniai álomban nyújtott alakításáért. Egyébként az este folyamán az Oppenheimer mellett a Szegény párák is számos díjat hazavihetett, többek között a Legjobb jelmeztervezés, a Legjobb smink és haj, illetve a Legjobb díszlet is abban a filmben volt látható.
via Page Six
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Kiderült, milyen változások lesznek.
Már megvannak a következő főszereplők.
Sokan számítottak rájuk.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.