John Boyega lehet az új Kang Jonathan Majors botránya után?
Az interneten már arról terjednek feltételezések, hogy kire cserélheti le a Marvel Jonathan Majorst a bántalmazási ügye miatt.
John Boyegát nevezték meg a rajongók az interneten, mint az álom casting Kang, a Hódító szerepére. A cserével Jonathan Majors botránya miatt kezdtek foglalkozni az emberek, mert a színészt megvádolta a korábbi barátnője bántalmazással. Az ügy a bíróságig jutott, ahol az esküdtszék végül bűnösnek találta Majorst, majd a Marvel bejelentette, hogy megválik a színésztől.
Boyega reagált a feltételezésre, hogy ő veheti át a kollégája helyét a Marvelnél, de a rajongói nem fognak örülni a válaszának. Néhány héttel ezelőtt, amikor Majors bírósági tárgyalása éppen csak elkezdődött, Boyega válaszolt egy rajongónak, aki azt javasolta, hogy vállalja el a szerepet.
Mondd meg Anthony Mackie-nek, hogy kapcsoljon össze téged azzal, aki felelős Kang újracastingolásáért
- írta egy rajongó, miután a színész megosztott egy közös fotót az új Amerika Kapitánnyal.
Boyega válaszul egy gifet küldött neki a Shrekből, amin Szamár a fejét rázza, hogy "nem". Tehát úgy tűnik, hogy nem igazán nyitott a szerepre.
via Just Jared
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.