Siker: Joe Jonas és Sophie Turner minden kérdésben megegyezett
A két híresség válása kezdett eldurvulni, de a mediáció sikeresen megoldotta a problémákat.
Joe Jonas és Sophie Turner talán mégis megússza a csúnya sárdobálást. Miután a színésznő beperelte exét a gyerekeik visszatartása miatt - az pedig tagadta ezen vádakat, végül megegyeztek abban, hogy részt vesznek egy négynapos mediáción, amely egy permegelőző, konfliktuskezelő eljárás.
Turner és Jonas a Page Six szerint sikeresen dűlőre jutott két kislányuk, az egyéves Delphine és a hároméves Willa felügyeletének kérdésében. A hivatalos dokumentumok alapján "békés megoldásra jutottak minden eddigi probléma tekintetében".
A két híresség átmeneti gyermekfelügyeleti megállapodása szerint október 9-e és 21-e között Sophie-nál tartózkodnak a lányok, és ez idő alatt a színésznő akár Angliába is elutazhat velük.
Október 21-től november 2-ig Joe fog vigyázni rájuk, és január elejéig váltani fogják egymást a fenti rendszer szerint. Illetve az is kiderült, hogy a kislányok a karácsonyt az édesanyjukkal, a hálaadást pedig az édesapjukkal fogják tölteni.
Jonas és Turner három napon keresztült tárgyalt, feltehetően sok megbeszélnivalójuk volt, mert elég csúnya dolgok derültek ki a hivatalos dokumentumokból, illetve egyesek szerint a szakítást egy árulkodó kijelentés okozta a színésznő részéről.
A bíróság január elejére tűzte ki a gyermekelhelyezési pert, mindaddig a kicsik felváltva lesznek a szüleiknél - habár Sophie feltehetően azt szeretné, hogy a jövőben visszaköltözhessen Angliába a kicsikkel.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.