Gerard Piqué összetörte Shakira álmait
Shakira hitt abban, hogy együtt lesznek Gerard Piquével "amíg a halál el nem választ", de a férfi félrelépése összetörte.
Shakira nem gondolta, hogy probléma lehet a házasságában, és azt hitte,Gerard Piqué boldog, míg meg nem tudta, hogy hűtlen hozzá.
Az énekesnő – aki 2022 júniusában jelentette be, hogy szakított a futballistával – őszintén beszélt 11 éves kapcsolatukról a Billboardnak adott, csütörtökön megjelent interjújában.
Az otthonom, a családom volt a prioritásom. Hittem abban, hogy »amíg a halál el nem választ«. Hittem ebben az álmomban, és ezt álmodtam magamnak, a gyerekeimnek
– mondta. Neki és Piquének két fia van, Milan (10) és Sasha (8).
Hozzátette, hogy abban reménykedett, hogy örökké tartó szerelme lesz az övék, mint a szüleié, akik 50 éve vannak együtt.
Úgy szeretik egymást, mint az első napon, olyan szeretettel, ami egyedülálló és megismételhetetlen. Szóval tudom, hogy lehetséges
– magyarázta Shakira.
Mindig is ez volt a példa számomra. Ezt akartam magamnak és a gyerekeimnek, de nem így történt.
Hozzátette, hogy a kapcsolat hátráltatta a karrierjében, mert Spanyolországban elősorban a gyerekeikre kellett vigyáznia.
via Page Six
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
Will Smith mesélt erről.
A szerelme is ott szurkolt neki.