Fürdőruhákat gyártó cég perelte be az Eufória sztárját
Sydney Sweeney színésznőt egy fürdőruhákat gyártó cég perelte be, miután kilépett a kampányukból, és állítólag rengeteg pénzt vesztettek ezen.
Sydney Sweeney színésznő ellen keresetet indított egy fürdőruhákat gyártó cég, szerződésszegéssel vádolták. A Radar Online szerint a LA Collective nevű cég indította a pert. Úgy tudják, hogy azzal vádolják, hogy jelentős összegű pénzükbe került, miután visszalépett egy tervezett együttműködéstől.
A cég azt mondta, hogy Sweeneyvel egy Somewhere nevű bikinisorozat megalkotásán dolgoztak 2021-ben. Az LA Collective szerint Sweeney szóban beleegyezett az üzletbe, de soha nem írt alá írásos szerződést.
A cég rengeteg időt és pénzt költött a vonalra, Sweeney pedig az utolsó pillanatban visszalépett, aminek következtében 3 millió dollártól estek el. A színésznő tagadta a vádakat. Azt állította, hogy azután lépett vissza az üzlettől, miután megtudta, hogy több ügyfelük is panaszkodott a cégre. Elmondta, hogy csapata megtudta, hogy az LA Collective F minősítéssel rendelkezik a Better Business Bureau-nál, és "hírhedt arról, hogy átveri az ügyfeleit, üzleti partnereit és hitelezőit egyaránt". A színésznő ügyvédje azzal érvelt, hogy Sweeneynek törvényes joga volt visszalépni az üzletből, amelyet még nem véglegesítettek.
A színésznő végül nyert, a bíróság ejtette az ügyet.
via Radar Online
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.