Véres verekedésbe torkollott Messi és David Beckham bulija
A két focista bulija csúnyán végződött, véres verekedés lett az eseményből.
Victoria Beckham és kislánya, Harper pénteken kénytelen volt rohamléptekben elhagyni egy éttermet Miamiban, miután csúnya verekedés tört ki.
A Beckham család Lionel Messivel és annak feleségével együtt ünnepelt a Gekko nevű helyen, ahonnan rövid idő után a biztonságiak kivezettek egy férfit, sőt, verekedésbe keveredtek vele.
A férfi saját bevallása szerint egy társasággal ünnepelt, ahol szelfit akartak készíteni egymással, ám a biztonságiak ezt látva azt gondolták, hogy Messiékről akar titokban fotót csinálni és rögtön kiebrudalták az illetőt.
Ránk ugrottak, kirúgtak és behúztak nekem.
- nyilatkozta az illető - akinek feltehetően felrepedt a szemhéja a Daily Mail képe alapján - és hozzátette, nem Messivel vagy Beckhamékkel akartak fotózkodni, mert ez "családi esemény volt".
Ennek ellenére a Gekko képviselői mást állítanak a Page Sixnek: szerintük a férfi részeg volt és agresszív lett, folyton fotókat akart készíteni a többbi vendégről, ezért kellett kirúgni:
Egy illuminált állapotban lévő vendég folyton fényképezte a többi vendéget, és többszöri felszólítás ellenére sem hagyta ezt abba. Ezért diszkréten kivezették a teremből. Ám a vendég erőszakos módon próbált visszatérni és berontani az ajtón az étterembe - a munkatársaink viszont ezt megelőzték.
A dráma tovább folytatódott az étterem előtt, amelynek tulajdonosa többek között Bad Bunny is egyébként: a férfi családtagjai ordítozni kezdtek a biztonságiakkal, Victoria Beckham és lánya, Harper pedig a saját testőreikkel körülvéve sietve autóba szálltak.
A Beckham házaspár instafotói alapján azonban nem rázta meg őket túlságosan az eset: mindketten vidám fotókat raktak ki a Miamiban töltött estéről.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.