Még 4 évig szeretné elhúzni a válást Angelina Jolie - kiderült a szomorú ok
Angelina Jolie és Brad Pitt 2016 óta nem tud dűlőre jutni a válással kapcsolatban.
Brad Pitt és Angelina Jolie már így is maratoninak számító válása még évekig elhúzódhat: egészen pontosan további négy évig a New York Post információi szerint.
Angelina egészen addig elhúzza a válást, míg az ikrek 18 évesek nem lesznek. Még négy évig.
- jelentette ki Pitt egyik ismerőse.
A két sztár 2016-ban jelentette be, hogy különválnak, miután nagyon csúnya vita alakult ki köztük egy repülőút során. Pitt és Jolie azóta próbálnak dűlőre jutni - de egyértelmű, hogy egyikük sem hajlandó engedni, és mivel óriási vagyonnal rendelkeznek, a perköltség és az ügyvédek kifizetése sem jelent számukra gondot. Hat gyermeküket azonban feltehetően megviseli a procedúra: még gyermekbántalmazás ügyében is nyomoztak a rendőrök a válás során.
A gyermekelhelyezés mellett a közös ingatlanok kérdése is kemény dió: a két híresség 2008-ban, 27 millió dollárért vette meg a franciaországi kastélyt és hozzá tartozó borbirtokot (itt is házasodtak össze), a Chateau Miravalt, amely egy idő után Pitt szenvedélye lett és egy 160 millió dolláros vállalkozássá nőtte ki magát.
Pitt és Jolie 50-50 százalékban birtokolták Miravalt, ám a színésznő végül eladta a saját részét egy orosz oligarcha, Yuri Shefler cégének. Pitt ezen nagyon feldühödött, mert elmondása szerint hivatalosan egyikük sem válhat meg a saját részétől a másik beleegyezése nélkül.
Pitt egyébként eredetileg többségi tulajdonos volt, de az esküvő során úgy határozott, odaad Jolie-nak még 10%-ot, hogy egyforma részt birtokoljanak.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.