Cynthia Nixon beszólt Kim Cattrallnek: "Végre nem kell lábujjhegyen járkálni valaki körül"
A színésznő szerint az És egyszer csak... forgatása sokkal komfortosabb, mint a Szex és New Yorké.
A Szex és New York Mirandáját alakító Cynthia Nixon szerint teljesen más lett a hangulat az És egyszer csak... forgatása során, amióta Kim Cattrall nem dolgozik együtt velük.
Nixon ugyan nem mondta ki volt kolléganője nevét, de elég egyértelműen rá utalt:
Tényleg más érzés volt. Én is máshogy éreztem magam, mert most rengeteg új, nagyszerű karakterünk van, idősebbek vagyunk, a "gyerekeink" is idősebbek, nagyrészt felnőttek. Rengeteg minden másképp érződött. De ami a leginkább más volt, hogy mindenki, aki a ott volt a forgatáson, tényleg ott is akart lenni.
- mondta a Vanity Fairnek, majd így folytatta:
Mindannyian szeretjük egymást, szeretjük a sorozatot, és folytatni akarjuk. Mind ott akatunk lenni. Tehát ez óriási különbség, hogy nem kell folyton lábujjhegyen járkálnod valaki körül, aki boldogtalan olyan okok miatt, amelyeket nem is igazán lehet megérteni.
- tette hozzá, emellett kijelentette, nem csak a nézők számára furcsa, hogy Kim nincs benne a sorozatban (a második évadban azonban szerepelni fog egy rövid monológ erejéig a sztár).
Ugyanakkor Willie Garson sincs ott, ami hihetetlenül fájdalmas.
- utalt a színészre, aki 2021-ben hunyt el
via People
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.