Felbontott eljegyzésükön viccelődött Gwyneth Paltrow és Brad Pitt
Nem váltak el rossz viszonyban, sőt, Brad és Gwyneth még most is nagyon kedvelik egymást.
Dacára annak, hogy korábban felbontották eljegyzésüket, Gwyneth Paltrow és Brad Pitt még mindig kedveli egymást.
A két színész Brad új ruhamárkája, a God's True Cashmere kapcsán beszélgetett, az interjú pedig Paltrow életmód-oldala, a Goop számára készült. A színésznő visszaemlékezett arra az időre, amikor jegyesek voltak Pitt-tel, Gwyneth néhai édesapja pedig annyira kedvelte lánya választottját, hogy áldását adta a kapcsolatra és fiaként szerette Bradet. Sajnos azonban a frigy nem jött létre.
Pitt szerint végül minden úgy történt, ahogy lennie kellett, mire Gwyneth így reagált:
Igen. Végre megtaláltam azt a Bradet, akihez hozzá kellett mennem. Csak 20 évembe került.
- viccelődött a színésznő, akinek férje Brad Falchuk producer.
Pitt hozzátette:
Milyen nagyszerű, hogy a barátomnak nevezhetlek. És tényleg szeretlek.
Pitt és Paltrow 1994 és 1997 között élt együtt, a szakításukat követően 2003-ban a színésznő hozzáment Chris Martinhoz, akitől két gyermeke született és 2014-ben váltak el. 2018-ban Paltrow feleségül ment a producer Brad Falchukhoz.
Pitt 2000-ben vette feleségül Jennifer Anistont, akitől 2005-ben vált el. 2014-ben, több együtt töltött év után vette feleségül Angelina Jolie-t, akivel hat gyermeket nevelt. 2016-ban adták be a válókeresetet.
via People
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Sokan számítottak rájuk.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.