Ezért utasította el az egyik híres romantikus vígjáték főszerepét Jennifer Aniston
A színésznő elárulta, milyen indok miatt mondta le a kétezres évek egyik híres romcomjának főszerepét.
Jennifer Aniston lehetett volna a Szerelem a végzeten (Serendipity) című 2001-es romantikus vígjáték főszereplője - ám a színésznő nem igazán volt oda az ötletért.
Peter Chelsom rendező szerint Anistonnak elege volt a romantikus vígjátékokból, és ezért nem rajongott a filmért. Ekkoriban ugyanis a Jóbarátokban szerepelt, a sorozat kapcsán pedig úgy érezte, minden héten részt vesz egy romcomban.
Határozottan emlékszem, hogy Jennifer Aniston találkozott velünk. Emlékszem, amikor bejött, azt mondta: 'egy héten egyszer romantikus vígjátékban szerepelek' - itt a Jóbarátokra gondolt. Tehát nyilvánvalóan más elfoglaltságai voltak, és úgy döntött, nem csinálja meg a filmet.
- mondta Chelsom, aki hozzátette, Anistonnal csak baráti beszélgetés zajlott le köztük és nem hangzott el a konkrét szerepajánlat - de ha a színésznő vevő let volna rá, akkor biztos, hogy alkalmazzák.
Végül a film főszerepét Kate Beckinsale kapta meg John Cusack mellett.
Aniston pedig korábbi állítása ellenére több romantikus vígjátékban is szerepelt az évek során: például 2004-ben a "Derült égből Polly", 2005-ben az "Azt beszélik", 2006-ban a Szakíts, ha bírsz, 2011-ben pedig a "Kellékfeleség" című filmben játszott.
via New York Post
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.