Új dalok várhatóak a Big Time Rush-tól?
Amikor a fiúk azt írták, hogy a turné bejelentése csak a kezdet, tényleg nem túloztak!
A napokban írtuk, hogy a fiúk nagy visszatérésre készülnek, és több, akkor még titokként elkönyvelt, meglepetéssel kedveskednek rajongóiknak. A bejelentett két turnédátum óta igencsak sok dolog történt a BTR háza táján.
A fiúk nem győznek hálálkodni az őket körülvevő lelkesedésért, és ennek hálául augusztus 3-án megjelent posztban is hangot adtak: kérik a rajongókat, hogy a leírt instrukciók követésével adjanak meg új turné helyeket, amiket a fiúk később megszerveznének, ha van rá kellő igény.
Ezen felül a tegnapi napon, egy újabb rejtélyes beharangozó poszttal, megjelent a hivatalos turné merch is. Melyek közül különösen a pólók és pulóverek voltak igencsak kelendőek.
Azonban a mai napon ismételten Carlos volt, aki pozitív értelemben megbolygatta az állóvizet. Instagram történetében megosztotta követőivel, hogy közel két évnyi kihagyás után újra találkozik a BTR tagjaival! Továbbá a többiek betaggelése mellett a következőt is kiírta:
Készen álltok arra, hogy új zenét készítsünk?
A rajongók pedig nem is lehettek volna boldogabbak, mikor is egy szemfüles rajongó kiszúrta a fiúk honlapján, hogy úgy néz ki, albummal jelentkezik a csapat.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Bepillantást engedett az otthonába.
Kínos dologról mesélt.
Hailey-nek időre van szüksége.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Véget értek a mézeshetek.
Kékben ragyogott a sztár.
Nagyon boldog életet él.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.