Chrissy Teigen menedzsmentje szerint Michael Costello hamis üzeneteket posztolt ki
A divattervező szerint Teigen kegyetlenül bánt vele, Chrissy csapata ezt tagadja.
Chrissy Teigen csapata reagált a divattervező Michael Costello állítására, mely szerint Chrissy egy félreértés miatt ellehetetlenítette és elérte, hogy a férfi több munkától is elessen.
Costello Instagramra posztolta történetét, majd bizonyításképpen azokat az üzeneteket is kirakta, amelyekben próbálta megbeszélni a problémát Chrissyvel. Az üzenetek szerint míg Costello szeretett volna szót érteni Teigennel, a híresség kijelentette, "az olyan rasszista embereknek, mint te, meg kellene halniuk".
Chrissy menedzsmentje azonban most kijelentette, szerintük Costello meghamisította az üzeneteket, mert a közösségi platform dizájnja 2020-as verzióra utal, pedig a párbeszéd 2014-ben történt. Illetve a video chat ikonja is csak 2018-tól lett elérhető, és a Teigent ábrázoló profilképet Chrissy 2016-ban rakta ki szerintük.
Costello a legutóbbi Instagram posztjában azzal zárta le a botrányt, hogy nem szeretne többet reagálni a vele kapcsolatos hamis állításokra. Chrissy korábban hosszú posztban kért bocsánatot azoktól, akiket megbántott.
via People
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
Will Smith mesélt erről.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!