Dylan O'Brien félve forgat akciójeleneteket súlyos sérülése után
Egy komoly baleset után duplán ellenőrzi biztonságát a színész, valahányszor akciójelenetet forgat.
Dylan O'Brien elárulta, most már nem ugyanúgy áll hozzá az akciójeleneteihez, mint balesete előtt. Sokkal elővigyázatosabb lett, és ahogy a színész mondta, lett benne egy alapvető félelem.
Valahányszor felveszek egy hevedert, minden apró részletét ellenőrzöm. A mai napig, ha akciójelenetet forgatok és hevederben vagyok, egy kicsit mindig ingerlékennyé válok. Van bennem egyfajta szorongás, ami nem hiszem, hogy valaha el fog múlni.
- mondta Dylan.
A színész 2016-ban, Az útvesztő: Halálkúra forgatása során szenvedett balesetet: egy mozgó járműről zuhant le és nekicsapódott egy másik autónak. A munkálatok hosszú ideig álltak, és 2017-ben O'Brien úgy nyilatkozott, válságos állapotba került a sérülései miatt. Az ütés során agyrázkódást kapott, eltört az arccsontja és több zúzódása, vágása is lett.
Ugyanakkor az eset miatt új dolgokra is rájött a színész:
Voltak barátaim, akik nagyon kedvesek voltak számomra és úgy éreztem, évekig hanyagoltam őket. Hirtelen nagyon fontos lett, hogy ápoljam ezeket a kapcsolatokat, és hogy ne veszítsem el őket.
- mesélte.
via People
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
Will Smith mesélt erről.
A szerelme is ott szurkolt neki.