Remake készül a Kipurcant a bébicsősz, anyának egy szót se! című filmből
Teljesen új stábbal, napjainkba helyeződik a történet, mely sokak kedvence volt az 1990-es években.
1991-ben mutatták be a Christina Applegate, Joanna Cassidy, John Getz, Josh Charles és Concetta Tomei főszereplésével készült Kipurcant a bébicsősz, anyának egy szót se! című családi vígjátékot, melynek középpontjában a Crandell család áll, pontosabban az öt gyerek, akiket egy napon bébiszitterre bíz az édesanyjuk, míg ő elutazik. Igen ám, de az idős néni szívrohamot kap és meghal, a gyerkőcök pedig igyekszenek ezt eltitkolni az anyjuk elől abban a reményben, hogy megússzák a dolgot, anyjuk pedig nem tér vissza a vártnál hamarabb. Amikor azonban hazatér, joggal merül fel benne a kérdés: hová tűnt az általa felfogadott gyermekfelvigyázó...
A Deadline beszámolója szerint a remake napjainkban játszódik majd, és ezúttal egy színesbőrű család áll a középpontjában. A filmet az a Billie Woodruff rendezi, akinek nevéhez a Szép még lehetsz, illetve a Honey is köthető; a forgatókönyvért pedig a két éve bemutatott Step Sisterst is jegyző Chuck Haywardnak mondhatunk majd köszönetet.
via JustJared
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Ez a két színész randizhat egymással.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
Megérkeztek az első képek.