Heath Ledger nem volt hajlandó poénkodni egy filmjén, nem is lépett fel a 2007-es Oscar-díjátadón emiatt
Az esetről Jake Gyllenhaal mesélt, szerinte igazán fantasztikusan állt a dologhoz a színész.
Jake Gyllenhaal az Another Man magazinnak adott interjújában mesélte el, hogy amikor a Brokeback Mountain -Túl a barátságon című filmet 2007-ben Oscar-díjra jelölték, a szervezők megkeresték őt és Heath Ledgert is, hogy az ünnepség elején köszöntsék a színészeket, és mondjanak pár vicces megjegyzést a filmről.
Jake elmondása szerint ő akkor még lazábban vette az egész kérdést és beleegyezett volna, de Heath kijelentette, hogy számára a film témája egyáltalán nem poénkodás tárgya, ezért nem is ment fel a színpadra.
Utólag Gyllenhaal is belátta, szerinte nagyon is helyénvaló volt Ledger hozzáállása:
Ez az, amit annyira szerettem Heath-ben, hogy sose viccelt ilyen dolgokkal. Ha valaki el akart kezdeni poénkodni a történeten, akkor ő úgy volt, hogy "Ne. Ez a szerelemről szól, ez van. Nem kéne."
A színész és kollégája közel álltak egymáshoz, Jake korábban kifejtette, Ledger halála olyan hatással volt rá, hogy nem tudja szavakkal kifejezni.
Heath Ledger 2008-ban, 28 évesen hunyt el gyógyszertúladagolás következtében.
via People
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.