David Villa mikrofont ragadott
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A világbajnokság csillaga, David Villa a Maliban élő gyermekek megsegítésére a Grammy-díjas spanyol énekesnővel, Ana Torrojával állt össze egy dal erejéig.
David Villa híres arról, hogy szeret jótékonykodni a gyermekek körében, hiszen ő maga is két gyermek büszke édesapja. Ezúttal mikrofont ragadott Ana Torrojával egyetemben, hogy a Maliban élő gyermekeket segíthesse.
David a közös éneklést nagyon élvezte, és ezután a következőket nyilatkozta: „Nagy élmény számomra, és büszkeséggel tölt el az, hogy a hangomat adhatom egy jó cél érdekében, és ezzel a Maliban élő gyermekeket segíthetem.”
Ana Torroja sem hagyta szó nélkül az éneklést: „Gyönyörű hangja van” – mondta az énekesnő az FC Barcelona nagyszerű játékosáról.
A számból egy kis részlet meghallgatható az alábbi videóban, s magunk is meggyőződhetünk arról, hogy Ana nem hazudott Villa hangjával kapcsolatban.
David Villa és Ana Torroja közös, Insurrección (Felkelés) című száma egyébként az album utolsó dala lesz, a korong pedig a Voces x1fin: Juntos por Mali (Hangok egy célért: Együtt Maliért) címet fogja viselni, és várhatóan november 23-án jelenik meg.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.