Dalban válaszolt megvádlójának Melanie Martinez
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő, akit legjobb barátnője vádolt meg erőszakkal, állítja, csak fel akartak rajta kapaszkodni.
A hónap elején Heller egy hosszú levélben vallotta be Twitteren, hogy Melanie Martinez szexuálisan bántalmazta őt.
Sosem mondtam igent. Folyton nemet mondtam. Azonban kihasználta az erejét felettem és megtört
– írta többek között, részletezve, hogy orálisan elégítette ki akarata ellenére.
Martinez néhány órával később válaszolt, miszerint elborzasztja a vád és nagyon elkeseríti. Heller később interjúban tovább vitte a sztoriját, ám itt néhány falba ütközött dátum terén, ami megingatta szavahihetőségét.
Martinez később újabb levelet adott ki, ám a sztorinak itt nincs vége: megjelentette új dalát, a Piggyback-et, amelyben szintén azt fejti ki, hogy elege van a felkapaszkodókból, akik meghurcolták.
Megértem, hogy nehéz az én oldalamat látni a sztoriban, ugyanis senki, aki szívvel rendelkezik, kérdőjelezne meg egy ilyen felszólalást. Ennek ellenére, köszönöm a rajongóimnak, akik megnézték az Instagram-oldalunkat, megkérdőjelezve a sztorit, és rájöttek, hogy az állítás hamis volt.
Olvasd el a magyar, illetve angol dalszöveget itt!
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.