Mégsem készül reboot a Bűbájos boszorkákból?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Már legalább egy éve pletykálják a tengerentúlon, hogy reboot készül a Bűbűjos boszorkákból.
Immár tizenegy év telt el azóta, hogy véget ért a nyolc évadon át futott sorozat, melynek újbóli életre keltését legalább egy éve tervezgetik. Először tavaly tavasszal ütötte fel a fejét a pletyka, hogy visszahozzák a történetet, majd idén év elején kiderült, hogy a The CW megvette a Bűbájos boszorkák folytatásának jogait és Jennie Snyder Urmant jelölték ki kreátornak, ám ekkor már biztos volt, hogy egy teljesen új stábbal folytatódik a sorozat. Később úgy értesültünk, hogy 2018-ig biztosan csúszik a széria rebootjának bemutatása, mostanra azonban már az sem biztos, hogy lesz bármi is a tervekből.
Sajnálom, hogy ezt mondom, de a rebootról szóló pletykák... csak pletykák
– írta tegnap Holly Marie Combs az Instagramon a lenti kép kíséretében, melyet őt láthatjuk sorozatbeli kolléganői, Alyssa Milano és Rose McGowan társaságában.
Az E! Online úgy tudja, hogy Alyssa és Shannen Doherty jelenleg is tárgyalnak a sorozatba való visszatérésükről, és abban reménykednek, hogy a Netflix lecsap a sorozatra és berendel egy új évadot. Jelen pillanatban azonban nem tudni, hogy mi történt a tervekkel – elvetették-e a reboot ötletét vagy egyáltalán nem is akartak vele komolyabban foglalkozni. Bármi is az igazság, egy dolog biztos: az eredeti stáb tagjai bármikor újra a Halliwell-nővérek bőrébe bújnának.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.