Starity

Tupac fotósa már biztosan perelni fogja Jenneréket

2017. július 10. 07:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kylie és Kendall alaposan kihúzta a gyufát nemrég, amikor piacra dobták pólókollekciójukat.

hirdetés

Valószínűleg már a lányok is bánják, hogy egyáltalán belevágtak a pólóbizniszbe, hiszen nem sült el valami jól korszakalkotónak hitt ötletük, miszerint elhunyt zenészlegendák képeit nyomatták pólóikra, amikre még saját arcképük és márkájuk logója is felkerült. A még élő érintetteket, illetve a néhai zenészek hagyatékát őrző hozzátartozókat és jogi képviselőket felháborította az a mód, ahogyan Kylie és Kendall eljárt az ügyben, ugyanis eszükbe sem jutott engedélyt kérni a fényképek felhasználására.

Az ügyben érintettek szerint azon túl, hogy a lányok eljárása jogtalan, még tiszteletlen is, így sejthető volt, hogy többen jogi lépéseket tesznek a történtek miatt, még ha Jennerék vissza is vonták a megrendeléseket és a pólók nem kerültek forgalomba.

A design nem volt átgondolva rendesen és bocsánatot kérünk mindenkitől, akit felháborítottunk vagy megbántottunk, főleg az előadók családjaitól. Hatalmas rajongói vagyunk a zenéjüknek és nem állt szándékunkban tiszteletlennek lenni a kulturális képükhöz bármilyen formában. A pólókat leszedtük a honlapról és a megrendeléseket visszavontuk. Ezt arra fogjuk felhasználni, hogy tanuljunk a hibánkból, és még egyszer nagyon sajnáljuk

– írták közleményükben Jennerék, ám hiába a sajnálkozás, van, aki nem tud elsiklani amellett a nagyfokú tiszteletlenség mellett, mellyel a lányok a művészek és a mögöttük álló csapat munkájával szemben viseltettek.

A legendás Tupac fotóira is rányomták a képeiket

A néhai Tupac Shakur fotósa, Michael Miller már pert is indított a rapperről készített felvételei jogtalan felhasználása miatt, mivel nem szeretné munkáját Kylie-éval és Kendallével társítani. A fényképész emellett sérelmezte, hogy a lányok jogtalanul használták a képeit, hogy abból nem kis hasznot húzzanak (pólónként 125 dollárt, azaz körülbelül 33 ezer forintot kértek a pólókért).

Ez egyébként nem az első alkalom, hogy Jenneréket magas fokú tiszteletlenséggel vádolják – nemrég Kendall került bajba a Pepsi számára készített reklámjával.

via Billboard

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek