Meghatotta az újbóli találkozás A szökés sztárjait
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A FOX csatorna és a készítők igen merész lépésre szánták el magukat, amikor úgy döntöttek, folytatják A szökést.
Hét évvel a sorozat végetérte után jött össze újra a stáb, hogy elkezdjék rögzíteni az új évadot, ami idén tavasszal került képernyőre, és többségében kellemes meglepetést okozott a rajongóknak. Mindenesetre merész dolog volt a csatorna és a készítők részéről, hogy beinvesztáltak a folytatásba, hiszen az ha nem is boldog, de kerek lezárást kapott annak idején.
Az új évad június 27-én kijön DVD-n és Blu-Ray-en is, aminek extrái között interjúkat találhatunk a készítőkkel és a stábbal. Ebbe kaptunk most betekintést, és megtudhattuk, hogy a sorozat sztárjai nagyon örülötek az újbóli találkozásnak. A Fernando Sucrét alakító Amaury Nolasco például arról számolt be, hogy a Michael Scofieldet életre keltő Wentworth Millerrel való első jelenete nem megjátszott volt – valóban így örültek egymásnak, miután hosszú idő után először látták újra a másikat.
A Zsebest megformáló Robert Knepper ezzel szemben attól tartott, hogy el fog érzékenyülni a forgatás újrakezdésekor, mert elmondása szerint legbelül olyan, mint egy nagy bébi, és hajlamos érzelgőssé válni.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!