Egy év kihagyás után visszatér a Barátok köztbe Rékasi Károly
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Két évvel ezelőtti motorbalesetéből lassan épül fel a színész, de úgy tűnik, rövidesen ismét munkába állhat.
Rékasi Károly 2015 júniusában szenvedett balesetet, aminek következtében többször is meg kellett műteni. Amikor végre jobban érezte magát, visszatért a munkához is, ám nem sokkal később kiderült: ismét kés alá kell feküdnie rosszul gyógyuló sérülése miatt. Azóta egy év telt el, a színész számtalan beavatkozás és rehabilitáció után most végre úgy érzi, tényleg jobban van és tettre kész.
A József Attila Színházban már előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a jövőmmel kapcsolatban. A Barátok közt esetében már jeleztem a hadrafoghatóságomat, de még nem kaptam egyértelmű visszajelzést. Elmondtam nekik, hogy újra tudok dolgozni, a többi viszont már csak rajtuk múlik, tőlük függ, hogy mikor térhetek vissza
– nyilatkozta a Borsnak Rékasi.
Rozgonyi Ádám, a Barátok közt producere elmondása szerint ahogy a múltban, úgy a jövőben is számítanak Bartha Zsolt karakterére, aki a történet szerint jelenleg Mexikóban időzik. A karakter a történetbe való visszaírása jelenleg is folyamatban van, arról azonban nem áll rendelkezésre információ, hogy pontosan mikor számíthatunk a képernyőre való visszatérésére.
via Blikk
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.