Vanessa Hudgens tanárnak áll a High School Musical 4-ben?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jelenleg is folynak a High School Musical negyedik részének előkészületei.
Éppen egy évvel ezelőtt jelentette be a Disney, hogy folytatás készül a 2000-es évek egyik legnépszerűbb filmsorozatához, a High School Musicalhez. Üröm az örömben, hogy sajnos a rajongóknak le kell mondaniuk arról, hogy viszontlássák kedvenceiket a főszerepekben, hiszen az eredeti stáb már a húszas évei végén, a harmincasok elején jár, így kiöregedtek a tinifilmekből, vagyis maximum abban reménykedhetnek, hogy egy-egy cameószerep erejéig viszontláthatják őket.
Nemrég Vanessa Hudgens nyilatkozott az új filmmel kapcsolatban, szavai pedig arra engednek következtetni, hogy szívesen bújna Gabriella bőrébe, ugyanakkor az is meglehet, hogy ekképp kívánta elhinteni, hogy tervben van a produkcióhoz való leszerződése.
Huszonnyolc éves vagyok. Lehetnék tanár a filmben, de nem akarok az lenni. Mélyen legbelül még mindig tinédzser vagyok. Szóval talán nem velem, de izgatottan várom, hogy lássam, mit hoznak össze.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.