Előzetest és posztert kaptunk a The Originals új évadához
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tavaly májusban ért véget a The Originals 3. évada, így majdnem egy évet kellett várnunk, hogy a 4. szezon is képernyőre kerüljön, köszönhetően a Vámpírnaplók utolsó felvonásának.
Március 17-én, pontosan egy héttel a Vámpírnaplók sorozatzárója után érkezik a The Originals 4. szezonja. Julie Plec sorozata majdnem egy évig szünetelt, ám most már nem kell sokat várniuk a rajongóknak, hogy megtudják, mi lesz Klaus sorsa Marcell kezében, és hogy Hayley-nek sikerül-e megoldást találni a többi testvér problémájára.
Időugrással kezdünk, hiszen öt évvel később járunk majd az évad elején, így Hope már nagyobb lesz és fontosabb szereplővé is válik a történet szempontjából.
Azt még nem tudni, hogy a Vámpírnaplók színészei közül csatlakozik-e bárki is a spinoffba. Azt viszont megtudtuk, hogy a két széria idősíkja összeér az anyasorozat végeztével, aminek utolsó részében várható egy Caroline & Klaus-jelenet is. A rajongók már spekulálnak, de ennél többet csak két hét múlva tudunk majd.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Sokan számítottak rájuk.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.