Élete kioltásával fenyegette exét Chris Brown
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Grammy-díjas énekes egyszerűen képtelen rálelni belső békéjére – ismét „összeakasztotta a bajszát” az egyik volt barátnőjével.
A Los Angeles-i bíróság távoltartási végzést adott ki Chris Brown ellen, melynek értelmében az énekes meg sem közelítheti volt barátnőjét, Karrueche Tran modellt. A 28 éves, vietnámi és jamaikai felmenőkkel rendelkező szépség eleve azzal fordult az illetékes hatósághoz, hogy exe az élete kioltásával és azzal fenyegette őt, hogy bántani fogja szeretteit.
A modell a fentieken túl nyilvánoságra hozta, hogy Brown ezt megelőzően is erőszakoskodott vele: volt rá példa, hogy megütötte, valamint egyszer egy lépcsőn is letaszította. Az énekes nemrég maga is bevallotta, hogy már-már mániákusan üldözi azokat a nőket, akikhez gyengéd szálak fűzik – 2009-ben például nemcsak zaklatta, hanem agyba-főbe is verte akkori barátnőjét, Rihannát. Arról az időszakról így nyilatkozott egy korábbi interjúban:
Ez az első alkalom, hogy mondok bármit is [a történtekről]. A világ csúcsán voltam, listaelső dalokkal a hátam mögött és Amerika dédelgetett kedvence voltam, majd egyik napról a másikra az elsőszámú közellenség lettem. Kib*szott szörnyetegnek éreztem magam. Azon gondolkoztam, hogy öngyilkos leszek. Nem tudtam aludni, alig ettem...
via Mirror
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.