Elveszítette kisbabáját a Destiny's Child egykori énekesnője
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy nő életében nincs is fájóbb pillanat, mint amikor elveszíti a gyermekét, így nem csoda, hogy a 34 éves énekesnő magába roskadt.
LaTavia Robersont a július 4-ei hétvégén szállították kórházba, ahol állítólag az életéért küzdött, ám saját bevallása szerint ez nem volt igaz, bár azt elismerte, hogy kritikus állapotban volt. Két nappal ezelőtt az Instagramon hozta nyilvánosságra, hogy a terhessége miatt léptek fel komplikációk, és bár az orvosok mindent elkövettek, elveszítette gyermekét.
Sziasztok, drágáim! Igazán nagyra értékelem az imáitokat és mindazt a pozitivitást, amit felém, nekem küldtetek. Tény, hogy valóban kórházban voltam, és ezidő alatt sajnos elveszítettem a kislányomat, de hiszem, hogy az ÉN ISTENEM nem hibázik. Köszönöm szépen a még mindig özönlő imáitokat! Tudom, hogy az én kis angyalom odaföntről néz le a családunkra. Szeretlek titeket
– írta a lenti kép kíséretében az énekesnő, melyen jól látható, hogy már szépen gömbölyödött a pocakja, mielőtt önhibáján kívül megszakadt volna a várandóssága.
LaTaviának egyébként már van egy hároméves kislánya, Lyric, aki némileg vigaszt nyújt neki ebben a nehéz időszakban, ám nyilvánvalóan még hosszú időbe telik, mire begyógyulnak az énekesnő a vetélés miatt szerzett lelki sebei.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.