Folytatást kap a Bűbájos boszorkák?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
2016 a régi kedvencek felélesztésének éve, és úgy tűnik, nagy esély van arra is, hogy ismét felcsapjuk az Árnyékok könyvét.
Holly Marie Combs, Alyssa Milano, Rose McGowan és Shannen Doherty főszereplésével futott igen nagy sikerrel a fantasysorozat 1998 és 2006 között, ami azt jelenti, hogy idén a tizedik évfordulóját ünnepeljük a széria végetértének. Az idei év pedig köztudottan a régi kedvencek a képernyőre való visszahozásának éve (gondoljunk csak a Fuller House-ra, a Jóbarátokra vagy a Szívek szállodájára!), így méltán reménykedünk abban, hogy a Bűbájos boszorkák készítői is megörvendeztetnek minket.
A sorozatban Phoebe-t alakító Alyssa nemrég az Entertainment Tonightnak mesélt arról, hogy már köztük, szereplők között is szóba jött a sorozat rebootjának gondolata, és mindannyian készen állnának a visszatérésre.
Mindannyian nyitottak vagyunk a dologra! Számomra úgy tűnik, mintha bármelyik pillanatban megvalósulhatna. Nagyon szeretem ezeket az újbóli összejöveteleket, és mi is bízunk abban, hogy a Bűbájos boszorkákkal kapcsolatban is szó lehet egy ilyenről
– nyilatkozta a színésznő, ám később, a Twitteren már egészen másról számolt be.
#Bűbájosboszorkák-rajongók, figyelem! Még semmi nincs megerősítve. A CBS már dolgozik a rebooton, de az eredeti szereplőgárda nélkül. Ezt biztosan tudom.
Mivel a fent említett csatorna birtokolja a sorozat jogait, így a szereplőknek nincs beleszólása a széria újraélesztésébe, de Alyssa szerint még nincs minden veszve, és talán a CBS vezetősége mégis amellett dönt, hogy az eredeti karakterekkel éledjen újra a boszorkányos sorozat. Természetesen az sincs kizárva azonban, hogy a Halliwell-lányok gyerekeivel számolnak a készítők, akikkel esetleg egy új korosztályt célozhatnak meg.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.