Megrészegültek az internetezők Leonardo DiCaprio Oscar-győzelmétől
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Világszerte egy emberként szorított mindenki, hogy annyi év sikertelen próbálkozása után végre megjutalmazza a Filmakadémia Leonardo DiCapriót egy Oscar-szobrocskával.
Február 28-án, a Los Angeles-i Dolby Theatre-ben végre megtörtént a várva várt csoda, és a színész végre átvehette a régóta áhított díjat, melyre egyébként ötször jelölték korábban olyan filmremekekben nyújtott alakításaiért, mint a Gilbert Grape, az Aviátor, a Véres gyémánt vagy A Wall Street farkasa.
Köszönőbeszédében Leonardo köszönetet mondott többek között az akadémiának, a szüleinek, a barátainak és a stábnak, akikkel együtt dolgozott A visszatérő című nagy sikerű filmen, továbbá felhívta a hallgatóság figyelmét a környezetvédelem fontosságára.
Győzelme természetesen számtalan Photoshop-mestert megihletett, így viccesebbnél viccesebb vidók és mémek árasztották el a közösségi médiát, mintegy ezzel is ünnepelve a színész sikerét. Hozzájuk hasonlóan, elismerésünk kifejezése végett mi is elhoztuk e vicces képeket, hogy ti is hatalmas mosollyal az arcotokon ünnepeljétek Leo győzelmét.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.