Folytatást kapott Jennifer Lopez bűnügyi sorozata
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Január 7-én debütált a színész-énekesnő főszereplésével készült Shades Of Blue, mely olyan jól teljesített a nézők körében, hogy forgalmazója, az NBC berendelte a második évadot.
Csütörtökön tűzte műsorára az NBC a széria ötödik részét, ám a csatornánál már akkor is tudták, hogy a Jennifer Lopezzel az élen indult sorozat megér még egy misét, így egy közlemény útján értesülhettünk a folytatásról.
Szeretnénk köszönetet mondani Jennifernek, aki a legkeményebben dolgozó nő, akit csak ismerünk, így hálával tartozunk hihetetlen erőfeszítéseiért mind a műsor szereplőjeként, mind producerként nyújtott munkásságáért. A többi producer és a stáb további tagjainak fantasztikus, fáradhatatlan munkájáért is jár a köszönet, amiért létrehozták az egyik legizgalmasabb drámát a televíziózás történetében. Izgatottan várjuk, hogyan alakul a történet a továbbiakban, és hogy milyen magasságokba emelik azt a második évad során
– olvasható az NBC Entertainment elnökének, Jennifer Salke-nak a közelményében.
A Shades Of Blue-ban egyébként J. Lo mellett olyan színészek és színésznők csillogtatják meg tehetségüket, mint Ray Liotta, Drea de Matteo, Warren Kole és Santino Fontana – többek között. Érdekesség, hogy a sorozat első három részére több mint 11 millió televíziónéző volt kíváncsi csak az Egyesült Államokban, így aligha meglepő, hogy az NBC a széria folytatása mellett döntött.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.