Októberben jön a királynők harca
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kapott még egy utolsó esélyt a The CW csatorna Reign című sorozata, amelyben végre láthatjuk Erzsébet királynőt, megismerhetjük az angol udvart, ráadásul a hírek szerint régi érzelmek is fellángolhatnak.
A Reign című sorozat 2013 őszén került a képernyőkre, és az első évaddal számos rajongót szerzett magának a széria. A második évad ellaposodása után, sokan búcsút is intettek a sorozatnak, de a The CW csatorna egy utolsó esélyt még adott a francia királyi udvarnak.
A harmadik évadra a készítők azt ígérik, hogy több izgalom és bonyodalom várja a rajongókat, mint a két évad során eddig összesen. Az új epizódok már nem csak Franciaországot mutatják be, hanem elkalauzolják a nézőket az angol királynő udvarába, sőt Mary Stuart (Adelaide Kane) skót birodalmát is megismerhetjük a részek során. I. Erzsébet is állandó szereplője lesz a sorozatnak, akit Rachel Skarsten alakít. Az angol királynőt már a második évad utolsó perceiben megismerhettük, és ő lesz a fő mozgatórugója az új évadnak, oldalán Medici Katalinnal (Megan Follows).
A második évad fináléjában megtudhattuk azt is, hogy Francis haldoklik, így a legtöbb rajongót az a kérdés foglalkoztatja, hogy vajon mi lesz ezután Mary-vel? A harmadik évad közepén még egy régi kapcsolat is feléledhet a színészek szerint.
„Egy hosszú játék részese vagyok Mary és Bash között. Adjunk az embereknek némi reményt. Bash egy hosszú játékot játszik” – mondta el Torrance Combs.
„Oh, én drága Uram. Mash (Mary és Bash) örök” – tette hozzá a Maryt alakító Adelaide Kane.
A Reign új és valószínűleg egyben utolsó évada Október 9-én tér vissza a képernyőkre a tengerentúlon, de valószínűleg jövőre már hazánkban is látható lesz a FEM3 csatornán.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.