Szakított Zayn Malik és Perrie Edwards?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az elmúlt időben sok pletyka keringett arról, hogy vajon Zayn Malik és Perrie Edwards még mindig együtt vannak-e.
Az álompár még 2011 novemberében jött össze a brit X Factornak köszönhetően, azonban hamar szakítottak időbeosztási problémák végett. Azonban nem sokáig bírták ki egymás nélkül, hiszen 2012 májusában hivatalosan is bejelentették, hogy egy párt alkotnak. Majd a 2013-as év eleje nem úgy alakult, ahogy hitték volna, ugyanis olyan pletykák keringtek, miszerint a One Direction oszlopos tagja megcsalta a Little Mixből ismert énekesnőt.
Perrie mindezek ellenére megbocsájtott Zaynnek, kapcsolatuk pedig olyan erőssé vált, hogy 2013-ban eljegyezték egymást. Az elmúlt hetekben viszont viharfelhők gyűltek. A szemfüles rajongók az év elején fedezték fel, hogy Perrie már nem hordja a jegygyűrűjét. Rengeteg fotót készített, amelyeken pont úgy pózolt, hogy tökéletesen lehet látni, hogy nincs rajta, ám a fanok még mindig biztosak voltak benne, hogy együtt vannak
De most minden jel másra mutat. Zaynt egy Lauren nevű lánnyal kapták lencsevégre a tegnapi nap folyamán, összemelegedve, és többen állították, hogy csókolózni is látták a fiatalokat a hongkongi bárban, ahol együtt mulattak.
Zayn és Lauren tegnap egy bárban, Phuketben
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.