Visszaemlékezésekkel teli lesz a Glee fináléja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Cory Monteitht és a kezdeteket is felelevenítik a népszerű musicalsorozat legutolsó epizódjában.
Hamarosan végleg lezárul egy fejezet a Fox hatalmas népszerűségnek örvendő sorozatának, a Glee rajongóinak, színészeinek és egész stábjának életében. Idén februárban forgatták le a legutolsó epizódot, ami most pénteken kerül adásba a tengerentúlon, ám öröm az ürömben, hogy két óra hosszúságú lesz a finálé.
Az dupla rész visszatér a gyökerekhez, így nem meglepő módon a finálé első fele a 2009 címet kapta – ugyanis ebben az évben kezdődött a sorozat – és megtudhatjuk, hogyan is találkoztak a McKinley High dalospacsirtái. Továbbá elárulták a készítők, hogy a 2013 nyarán tragikus módon elhunyt Cory Monteithre és karakterére, Finn Hudsonra is visszaemlékeznek majd, valamint néhány jelenet erejéig újra látható is lesz a képernyőkön.
Egész héten sírtam. Egy roncs voltam
– árulta el múlt pénteken a PlayFesten Lea Michele, aki legutolsó dalának címéről is lerántotta a leplet. Azonban ez nem feldolgozás lesz, hanem egy eredeti, Darren Criss által írt szerzemény, mely a This Time címet viseli.
Azon a napon térdre rogytam és csak sírtam. Fel kellett hívnom anyukámat, hogy eljöjjön értem. Ez volt a legkülönlegesebb nap. Itt el tudtam mondani mindent, amit akartam mindenkinek és minden olyan embernek is, aki meg fogja nézni az epizódot, de én nem tudtam összeszedni a gondolataimat és Darren leírta őket.
Hallani, ahogy Lea elénekli ezt a dalt, egy igazán katartikus pillanat volt számomra. Tökéletes módja volt, hogy búcsút mondjunk ennek az egész élménynek, és már alig várom, hogy megoszthassuk a világgal. Remélem, hogy a This Time magával ragadja azokat az embereket is, akik nézik a Glee-t, úgy, ahogy minket is és mindenkit, aki részt vett a megalkotásában
– nyilatkozta Darren az Entertainment Weeklynek.
A PlayFesten többek között fény derült olyan kulisszatitkokra is, mint hogy Chris Colfer a glee-s évei alatt ivott először alkoholt, méghozzá Kevin McHale lakásában, Jenna Ushkowitz és Amber Riley társaságában. Mark Salling hazudott koráról a casting során, ugyanis azt mondta, hogy 19 éves, miközben már javában 26 volt. Darren Criss elárulta, hogy eredetileg Finn szerepére jelentkezett, Jane Lynch pedig már akkor megjósolta a nagy sikert, amikor a New Directions előadta a Don't Stop Believinget: Azt gondoltam, hogy hihetetlenül gyönyörű volt. Teljesen meghatódtam.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.