Chrissy Teigen és John Legend összeházasodtak
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A modell Chrissy Teigen és zenész udvarlója, John Legend a Comói-tónál házasodtak össze a napokban.
A New York Postnak egy ismeretlen forrás elárulta, hogy a Manhattanben élő pár egy romantikus helyet szeretett volna kiválasztani a nagy napra, így esett a választás Olaszországra, tudniilik ez az a hely, ahol egymásba szerettek.
Interjút készített a Showbiz Tonight Chrissyvel még az év elején, aki azt nyilatkozta, nem hajlandó megmondani, hol lesz az esküvőjük, viszont mindenképp olyan helyet szeretne, ahol az emberek ökrösszekéren utazhatnak. A vendégek között Kanye West és Brooklyn Decker is szerepelt.
2011-ben került sor a leánykérésre Maldív-szigeteken, ahova ismét vissza fognak repülni. „Visszatérünk a Maldív-szigetekre a nászúton„ – árulta el a barna szépség a Miamiban megrendezett Mercedes Benz Fashion Week Swim eseményen a héten.
Miközben a Showbiz Tonight faggatta a modelt, kiderült, hogy egy lágy és gyönyörű Vera Wang-ruhára esett a választása, miután az első ruhát, amit kiválasztott, a babonás John megpillantotta.
„John nagyon furcsa, ha a ruháról van szó. Nem akart róla tudni. Akkor látta, mikor felnyitotta a laptopom egy nap, és ez volt az első dolog, amit észrevett. Miután látta, megváltoztattam a ruhát. Nagyon fontos volt, hogy ez titok legyen.”
A lánykérés után már rögtön elkezdték tervezni az esküvőjüket, ami a ruhát illeti eleinte négy ruha jöhetett a modellnél szóba, ezeket meg is rendelte. A helyszínről úgy vélekedtek, legjobb lenne John farmján, Tennessee-ben, de végül találtak egy romantikusabb helyet.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.