Sean Bean újra nyeregben
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sean Bean, a Gyűrűk Ura sztárja ismét páncélinget öltött, kardott ragadott és lóra pattant egy szigetországi rendező által megálmodott brutális fantasy-thriller kedvéért.
Sean Bean legújabb filmjének már a címe sem kecsegtet semmiféle vidámsággal, esetleg humorral, avagy könnyed nyáresti szórakozás ígéretével. A Black Death, mely a brit rendező, Christopher Smith munkáját dicséri, bizony brutális. A kíméletlenül valósághű ábrázolás és a kőkemény mondanivaló teszi az egyébként horrorként beharangozott filmet igazából rendkívül izgalmas thrillerré.
A Black Death ('Fekete Halál') elkalauzol bennünket a legsötétebb középkorba, a brutalitás, a vallási fanatizmus, a boszorkányégetések és a pestis világába. Az élethű harcjelenetek, kínzások, különféle halálnemek ábrázolása mellett azért a rendezőnek jutott tehetsége arra is, hogy beleszőjön alkotásába egy igen komoly és megdöbbentő gondolati szálat is.
Sean Bean saját bevallása szerint nagyon élvezte a forgatást. Karaktere, Ulric egy feleségét és gyermekét gyászoló lovag, aki a püspök megbízásából maroknyi emberével nekivág a mocsárnak, hogy bizonyosságot szerezzen a pestis pusztításától tökéletesen mentes, elszigetelt kis falu vezetőjének istentelen boszorkány mivoltáról. A realisztikus ábrázolás, saját karakterének kétessége és a film lényegi mondanivalója miatt vállalta el ezt, a rajongói által is rendkívül sokat vitatott szerepet.
„Ez a film nem a boszorkányégetésekről szól – vallja Sean – és nem is arról, hogy mindenhol boszorkányok meg denevérek repdesnek. Ez a film nem azért készült, hogy legyen még egy horror, amitől retteghetsz. Az egész a vallási problémák köré épül. Arról szól, hogy egyesek milyen messzire képesek elmenni a hit nevében azért, hogy megvédjék magukat a borzalmaktól.”
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!