Woody Allen fiával flörtöl Selena Gomez
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Vasárnap Selena Gomez UNICEF nagykövet barátaival bulizott, és közel került Woody Allen és Mia Farrow fiához, a 25 éves Ronanhez.
Selena Gomez ezúttal állítólag véglegesen tette ki Justin Bieber szűrét, miután a kanadai sztár túl sokat lógott Selena ex-barátjával, Nick Jonasszal. Bár a pár kapcsolatának előzményeit elnézve nem lenne érdemes nagy összegben fogadni arra, hogy végleg elváltak útjaik, Selena egy vasárnapi bulin igencsak összemelegedett egy fiúval, még közös kép is készült róla és Ronan Farrow-ról- írja a HollywoodLife.
A 25 éves, jogász végzettségű, emberjogi aktivistaként dolgozó férfi az egyetlen közös biológiai gyermeke Woody Allen színész-rendezőnek és Mia Farrow színésznőnek. Csodagyerekként 15 évesen szerzett diplomát a Bard College-ban, majd pedig a Yale jogi karán, most pedig az UNICEF szolgálatában dolgozik, illetve az amerikai külügyminisztérium ifjúsági ügyeinek speciális tanácsadójaként segíti Hillary Clintont.
A pletykák szerint a jóképű férfi és az egykori Disney-sztár a vasárnapi bulit követően a Twitteren folytatta a flörtölést. Bár a magazin újságírója szerint Selena csak Justin Biebert szeretné féltékennyé tenni, bármi is a célja, Ronan kifejezetten jó fogás a számára.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.