Starity

Az angyalok köztünk vannak

2012. június 21. 09:09   |   Szerző: Bessie

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Amióta felbukkant az első ember, azóta álmodozunk egy tökéletes világról. A vágyaink, az álmaink, valóságosak és léteznek a saját dimenziójukban. Az angyalszféra egy másik dimenzió. Az életnek egy következő állapota, az Istenhez vezető úton. Sokan vannak, hierarchia szerint kapnak megbízásokat.

hirdetés
Az angyalok köztünk vannak

Az angyal szó, a latin angelus szóból ered. A héber és arám megnevezése pedig malách, ami hírnököt, közvetítőt jelent. Sok vallásban találkozhatunk a nevükkel. Általában örökéletű, természetfeletti lényekként írják le őket, akiknek érzelmeik, öntudatuk is van, és vészhelyzet esetén emberi alakban is megjelenhetnek.

Az angyalok rendjei

Az első rendhez a szeráfok, kerubok és trónusok tartoznak. Ők közvetlenül Isten mellett szolgálnak. Tanítják és segítik a többi angyal munkáját.

A második rend az uraságok, erősségek és a hatalmasságoké. Ők egyszerre szolgálják az Istent és az embereket szolgáló angyalokat. Az egész emberiségért dolgoznak, bölcsességet közvetítenek, figyelmeztetnek, ha veszély venyeget, illetve védelmet is adhatnak.

A harmadik rendhez tartoznak a fejedelemségek, arkangyalok, és az angyalok. Őket ismerhetjük a leginkább, hisz munkájuk a Földhöz kötött, velünk vannak folyamatosan, figyelik az életünket, és segítenek, ha kérjük. Az arkangyalokat név szerint is ismerhetjük. Legismertebbek közülük Mihály, Gábriel, Rafael és Uriel.

Mihály arkangyal

Az Isten seregének vezérre. A tűz elemnek az őrzője. Mindenhol találkozhatunk vele, ahol hő, meleg illetve a szeretet jelen van. Ő az, aki szembeszállt Luciferrel, a bukott arkangyallal. Hatalmas sereget gyűjtött össze, és legyőzte. Hívhatjátok, ha küzdenünk kell a sötétséggel, a félelemmel, erőt kérnénk a feladatainkhoz, fájdalmaink elviseléséhez, minden negatív érzelemmel.

Gábriel arkangyal

Ő a remény, az önbizalom angyala és a jó hír hozója. Segít a művészeknek, legyen az akár zene, képzőművészet, tánc, írás vagy tanítás. Őt akkor hívhatjuk, ha inspirációra, ötletre lenne szükségünk.

Rafael arkangyal

A gyógyítás angyala. Szembeszáll az ellenerővel és a károkat is kijavítja. Segít szellemi és fizikai szinten gyógyulni. Szerinte a negatív gondolatok, érzések sokszor nem távoznak teljesen belőlünk, amivel nem foglalkozunk, így idővel testi tüneteket fog produkálni. Hívjuk őt, ha el akarjuk kergeti sötét gondolatainkat, vagy betegség miatt szenvedünk. Hívjuk, ha gyógyulni akarunk. megmutathatja, hogy mit kell tenni azért, hogy jobban legyünk, hogy egészségben éljünk.

Uriel arkangyal

A szolgálat, a béke és biztonság angyala. Segítségét kérni akkor kell tőle, ha a hitet szeretnénk megerősíteni, vagy szeretnénk a lelkünkben dúló érzéseket csillapítani. Hívni lehet, ha változás előtt állunk, de félelmek gyötörnek, szükségünk van bátorításra, legyen az vizsga, felvételi beszélgetés, randevú, szakítás. Ha felismertük, hogy hibáztunk és szeretnénk jóvá tenni.

Az angyalok személyes szolgálatunkban állnak. Születésünk óta velünk vannak, figyelik minden lépésünk. Azért vannak, hogy válaszoljanak imáinkra, ha az általunk kért dolog építő, ha senkinek nem okozunk kárt vele, és ha nem áll ellentétben a nekünk szánt Isteni tervvel, akkor az angyalok teljesítik kérésünket.

Az angyalok szó szoros értelmében várják a kéréseinket, mert van egy szabály, amelyet csak ritkán szegnek meg: csak akkor avatkozhatnak bele világunk folyásába, ha erre külön megkérjük őket.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek