Hawaii Five-0: lesz harmadik évad
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az amerikai CBS-csatorna a napokban bejelentette, hogy igényt tarta a Hawaii Five-0 haramdik évadára is.
A magyar rajongók eddig csak egy évadot láthattak a méltán népszerű Hawaii Five-0 című filmsorozatból. A történet tengerentúlon jelenleg a második szezonjánál tart, ráadásul a napokban az is kiderült, hogy lesz harmadik is.
A vadonatúj szezon ősszel mutatkozik be az Amerikai Egyesült Államokban. Azt egyelőre még nem tudni, hogy pontosan milyen irányt is vesz a történet, és még az sem derült ki, hogy vendégszereplőként mely színészekre számíthatunk.
A sorozat egyébként 2010-ben indult. Sikerét többek között azzal is bizonyította, hogy még abban az évben elnyerte a Legjobb új tévédráma díját a People Choice Awardson.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.