Kit Harington Magyarországra jön
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kit Harington legújabb filmjének forgatása jövő márciusban kezdődik, és az előzetes híresztelések alapján a jelenetek nagy részét hazánkban rögzítik majd.
Nemrégiben beszámoltunk róla, hogy a Warner Bros készülő új kalandfilmjének főszerepét végül a feltörekvő fiatal színész, Kit Harington kapta meg, kiütve ezzel a nyeregből nálánál híresebb pályatársait. A film jelenleg még Arthur és Lancelot címen fut, és a készítők tervei szerint modern feldolgozása lesz az eredeti legendának, egy igazi akciódús kalandfilmre számíthatunk.
Ezzel szinte egyidőben szárnyra keltek a híresztelések, miszerint David Dobkin hazánkban tervezi leforgatni művét, ami azt jelenti, hogy Kit Harington magyar rajongói már előre dörzsölhetik a kezüket örömükben. Kedvencük jövő márciusban Magyarországra jön, és itt tölt egy kis időt, amíg a forgatási munkálatok zajlanak.
Ugyanakkor nagy valószínűséggel velük tart majd az Oscar-díjas Marion Cotillard is, akinek Artúr király boszorkány féltestvérének szerepét szánják. Ennek tetejében megeshet, hogy Gary Oldman is csatlakozik a stábhoz, hiszen felajánlották neki a legendás és titokzatos varázsló, Merlin szerepét a szuperprodukcióban. Amennyiben mindez igaz, jövő márciusban valódi sztárdömping várható nálunk.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!