Adatlap
Zhang Ziyi

Zhang Ziyi

születési név becenév
 Zhang Zi-Yi  
születési idő névnap
 1979. február 9.  december 5.
születési hely csillagjegy
 Peking, Kína  Halak
foglalkozás magasság
 színésznő  165 cm
családi állapot szemszín
 férjezett, nincs gyerek  Barna
partner hajszín
 Vivi Nevo  Fekete

Zhang Ziyi kedvencnek jelöléseKedvencnek jelölöm!
honlapHivatalos honlap imdb IMDB adatlap
5 csillag
nemzetiség
összesített
466.
nők
303.
képek
1528
rajongók
131

Biográfia
Zhang Ziyi 1979. február 9-én született Pekingben, egy közgazdász apa és egy óvodai tanár anya gyermekeként. Mivel kiskorában kicsit esendőnek, gyengének tartották, így szülei táncolni és tornázni is taníttatták. Éveket töltött el a tradícionális kínai néptáncok gyakorlásával, először a Children’s Palace általános iskolában, később a hírneves Pekingi Táncakadémián. Az 1994-ben megrendezett Taoli Kupán elnyerte az Előadói Díjat. Táncos karrierje tehát sokat ígért számára, mégis, 15 évesen kicsit elege lett belőle, ekkoriban kezdett el a színészettel ismerkedni.
Beiratkozott a pekingi Központi Dráma Akadémiára, majd nemsokkal ezután megkapta élete első szerepét a Touching Starlight című tv sorozatban. Ebben egy fiatal táncosnőt alakított, akinek minden álma összeomlott, amikor a lábát amputálni kellett egy betegség miatt, majd az ezután kezdett rádiós karrierjét is félbe kellett hagynia. A sorozat remek lehetőség volt a drámai színészet gyakorlásához. A sorozat után röviddel jött karrierjében a nagy áttörés. Egy samponreklám szereplőválogatására jelentkezett, amit Kína egyik legelismertebb rendezője, Zhang Yimou készített és bevallottan azért vállalta el a reklámfilm rendezését, hogy egy következő filmje fiatal főszereplőjét megtalálja. A választás pedig kitalálható, hogy kire esett...
Zhang Yimou ugyanis a The road home főszerepére Zhang Ziyi-t választotta ki a több ezer jelentkező közül a fiatal Zhao Di megtestesítőjének. A film, amiben egy fiatal falusi lány szerelembe esik a faluba érkező új tanárral, a 2000-es év Berlini Filmfesztiválján Ezüst Medve díjat nyert, míg Ziyi a Hundred Flowers díjat kapta az alakításáért. Zhang Yimou ezután beajánlotta Ziyi-t Ang Lee-nek, aki a Tigris és Sárkány főszerepére keresett színésznőt. Eredetileg a hongkongi szupersztárt, Qi Shu-t szerette volna megnyerni, azonban Qi Shu (vagy a menedzsere) úgy vélte, hogy túl sokat kellene edzenie és gyakorolnia ahhoz, hogy hitelesen alakíthassa a szerepet, így ezután a választás Zhang Ziyi-re esett, akinek már sok éves tapasztalata volt a tánc világában. Igaz, ettől függetlenül még sok mindent meg kellett tanulnia a szerephez a harcművészettől kezdve a klasszikus mozgáson, a kalligráfián és az etiketten keresztül egészen a hangjának helyes használatáig. A rengeteg tréning persze meghozta eredményét, a filmművészet egyik legizgalmasabb alakítását.
A Tigris és Sárkány a 2000-es év egyik legnagyobb sikere lett, továbbá a valaha készült legsikeresebb külföldi film az Egyesült Államokban, 130 millió dolláros bevételt hozott, 4 Oscar díjat nyert, valamint 70 további díjat és 84 jelölést. Ziyi is rengeteg elismerést kapott a filmért, többek között a chicagoi és a torontoi kritikusok díját, két Golden Globe jelölést, valamint egy MTV Movie Award-ot a 2001-es év legjobb harcjelenetéért. A People Magazine pedig pedig beválogatta a világ 50 legszebb embere közé.
2001 nyarán szerepet kapott az első külföldi filmjében, mégpedig Jackie Chan Csúcsformában 2-jében, ahol Hu Li-t a bűnözőt alakította. Miután visszatért Ázsiába, először egy kisebb szerepet játszott el a Zu Legendájában, amit Tsui Hark rendezett, majd egy koreai film következett, a Musa, amiben egy Ming hercegnőt személyesített meg, akit a mongol csapatok elrabolnak. Ezután visszatért Kínába, ahol ismét Zhang Yimou-val dolgozott együtt a Hős című wuxia gyöngyszemben.
Első felnőtt drámai szerepe a Purple Butterfly volt, ami az 1930-as években játszódott Shanghaiban. Ziyi itt egy érzéki fiatal nőt alakított, aki csatlakozott az ellenálláshoz és azt a feladatot kapta, hogy egykori japán szeretőjét, aki most a japán titkosszolgálatnak dolgozik, ismét csábítsa el. A lassú és sötét filmet a látványvilága és a nagyon sűrű és szövevényes története miatt, valamint a szokásostól eltérő történelmi atmoszférája miatt. A színészi játékot azonban egyöntetűen a film legnagyobb erősségének tartották.
Egy röpke koreai kitérő, a My wife is a gangster 2 című akcióvígjátékban vállalt cameo szerep után Ziyi következő filmje a 2046 volt, Wong Kar Wai romantikával átszőtt sci-fije, vagy mondhatjuk úgy is, hogy sci-fivel átszőtt romantikája. A film főhőse egy író, aki szerelmei fájdalmas emlékeitől akar szabadulni mind az életben, mind az írásaiban. Ziyi ebben a filmben Bai Ling-et alakítja, aki az író szobája melletti szobába költözik és hamarosan a szeretője lesz. Ez volt az addigi legelbűvölőbb és leginkább felnőttes alakítása, egy nagy ugrás a Purple Butterfly után. Mindmáig ez Ziyi legelismertebb szerepe.
A híres Wong Kar Wai filmje után Ziyi egy fiatal és ígéretes rendező, Huo Yong Jasmine Women című filmjében vállalt szerepet. A film egy család történetét mutatja be a 30-as, az 50-es és a 80-as években, Ziyi a fiatal anyát, majd a lányát, végül az unokát is megtestesíti benne. Az alakításáért Kína Legjobb Színésznője díjat kapott. Érdekes módon a producerek vitája miatt a filmet máig nem mutatták be Kínában, ellentétben sok külföldi filmfesztivállal szerte a világon.
A Jasmine Women után ismét összeállt Zhang Yimou-val egy film erejéig, aki be akarta bizonyítani, hogy lehet még újat hozni a wuxia filmek terén. A film a Repülő tőrök klánja címet kapta és ez volt Ziyi legnagyobb akciószerepe a Tigris és Sárkány óta. A Hősnél sokkal több érzelemet tartalmazó filmbeli alakításáért Ziyi ismét sok elismerést kapott, többek között egy BAFTA jelölést a legjobb színésznő díjra.
2004 elején a japán filmrendezők egyik nagy öregje, Seijun Suzuki kérte fel az Operetta Tanuki Goten főszerepére, így ez lett Ziyi első japán filmje. Ebben a szerelmi musicalben Tanuki hercegnőt alakította, a „mosómedve szellemet”, aki beleszeret egy emberi hercegbe, akit éppen elűztek az apja kastélyából. Ziyi két hétig csak ének és táncórákat vett Japánban, hogy hitelesen alakíthassa a szerepet. Végül azonban ez lett azon kevés filmjének egyike, amiért semmiféle díjat sem kapott, a táncoló mosómedvék csak mosolyokat kaptak, elismerést nem.
2004 végén az Egyesült Államokba utazott az Egy gésa emlékiratainak forgatására. Ez volt az első komoly hollywoodi szerepe, olyan színészek társaságában, mint Ken Watanabe, Michelle Yeoh és Gong Li. A filmet Arthur Golden bestseller-éből készítették és Ziyi egy fiatal lányt alakított, akit egy Kyoto-i gésaházba adtak el. A film nem lett sikeres a kritikusok szerint, Ziyi remek alakítása azonban több díjat is eredményezett. 2005 azonban nem csak e film miatt lett remek év számára az USA-ban, hiszen a 2046-nak és a Gésa emlékiratainak is köszönhetően számtalan magazin címlapján szerepelt, ez utóbbinak köszönhetően Japánban is. Legújabb filmje pedig Xiaogang Feng Hamlet adaptációja, a The banquet, amit 2006 végén mutattak be. forrás: ázsiafilm

Legújabb topikok

No New Posts Zhang Ziyi
arnold
2010. March. 9. - 19:08
hanita által ugrás az utolsó üzenetre
20 3170
No New Posts Zhang Ziyi In Harper Bazaar Magazine China
ency91
2010. February. 9. - 14:36
lulutka által ugrás az utolsó üzenetre
3 1127
No New Posts Zhang Ziyi - Omega ad
jexxica
2009. December. 23. - 10:06
balint által ugrás az utolsó üzenetre
1 273
No New Posts Zhang Ziyi - Coco Chanel & Igor Stravinsky Premiere (Cannes, May 24, 2009)
szavy
2009. December. 17. - 13:06
Dexter Holland által ugrás az utolsó üzenetre
4 1075
No New Posts Zhang Ziyi - Esquire Magazin 2006 Jan.
Dido
2009. August. 6. - 12:17
Leo által ugrás az utolsó üzenetre
4 1153
No New Posts Zhang Ziyi - Mario Sorrenti shoot (VOGUE China,2008.April)
nozso13
2009. May. 27. - 11:55
larus által ugrás az utolsó üzenetre
3 960
No New Posts Zhang Ziyi - Cosmo
balint
2009. May. 27. - 11:55
MillaNut09 által ugrás az utolsó üzenetre
2 814
No New Posts Zhang Ziyi - Stefan Stude Photoshoot
szavy
2009. May. 27. - 11:54
larus által ugrás az utolsó üzenetre
4 1543
No New Posts Zhang Ziyi "Visage" (Face) premiere 62nd International Cannes Film F. (2009.05.23.)
bötti
2009. May. 23. - 19:01
bötti által ugrás az utolsó üzenetre
0 294
No New Posts Zhang Ziyi - amfAR Cinema Against AIDS 2009 Benefit in Cannes (2009.05.21.)
dana1
2009. May. 23. - 09:00
dana1 által ugrás az utolsó üzenetre
0 282
No New Posts Zhang Ziyi - "Sophie's Revenge" Photocall Cannes Film Fesitval (2009.05.20.)
bötti
2009. May. 22. - 18:35
Leo által ugrás az utolsó üzenetre
2 351
No New Posts Zhang Ziyi - Jury Cinefondation Photocall Cannes Film Festival (2009.05.22.)
bötti
2009. May. 22. - 18:11
Hesztia által ugrás az utolsó üzenetre
1 311
No New Posts Zhang Ziyi "Forever Enthralled" Japan premiere in Tokyo (2009.02.25.)
bötti
2009. March. 25. - 19:32
bötti által ugrás az utolsó üzenetre
0 416
No New Posts Zhang Ziyi /6x/
ML
2009. March. 8. - 14:15
reb2 által ugrás az utolsó üzenetre
6 1955
No New Posts Zhang Ziyi
szavy
2009. March. 8. - 09:49
melegar által ugrás az utolsó üzenetre
6 1510
No New Posts Zhang Ziyi - Steven Meisel Photoshoot 2008
szavy
2009. March. 8. - 06:20
melegar által ugrás az utolsó üzenetre
4 1157
No New Posts Zhang Ziyi - Joshua Jordan Photoshoot
szavy
2009. March. 8. - 05:48
melegar által ugrás az utolsó üzenetre
6 1472
No New Posts Zhang Ziyi - 2009 Vanity Fair Oscar Party (02.22.)
Dido
2009. March. 1. - 16:37
eFeet által ugrás az utolsó üzenetre
4 688
No New Posts Zhang Ziyi -Time Magazine's 100 Most Influential People 2007
Rap4ever8
2009. February. 23. - 17:33
Rap4ever8 által ugrás az utolsó üzenetre
0 328
No New Posts Zhang Ziyi - Forever Enthralled Photocall (Berlin, February 10, 2009)
szavy
2009. February. 16. - 08:46
balint által ugrás az utolsó üzenetre
1 453
Rajongók
Aribeth
Moderátor
Dido
Moderátor
django123
Vendég
lola
Tag
Oshi
Vendég
Iceclon
Vendég
Magic Eye
Vendég
Bboy
Vendég
Leo
HQ Specialist

ati2002
Vendég
polovcev
Vendég
jay777
Vendég
spazmatix
Vendég
varginca
Vendég
Hesztia
HQ Specialist
szeder
Vendég
hpali
Vendég

sete01
Vendég
kopeszku
Vendég
ghibli78
Vendég
lakersin
Vendég
Tibee19851
Vendég
tesók
Vendég
torottu
Vendég
Szoveges
Vendég
tapír2
Vendég
kisgabo
Vendég
Dombi
Vendég
Neohacker
Vendég
Mikomi06
Vendég
selsza
Vendég
QNi
Vendég
dutyfr33
Vendég
reb2
Tag
kiss Béla
Vendég
Agent_Lisa
Vendég
latin
Vendég
alim
Vendég
Angel612
Vendég
herez
Vendég
Zsolt517
Vendég
Höjjmi
Vendég
Juubaba
Vendég
Stefy8
Vendég
Csizo
Vendég
spander
Vendég
Chiliscsaj
Vendég
s.t.o.p.
Vendég
Leeshly
Vendég
iboly
Vendég
hal9000
Vendég
miko09
Vendég
kicsplussz
Vendég
bibi999
Vendég
gyugaboca
Vendég
ajderry1
Vendég
renegate
Vendég
LukeKelly
Vendég
janos69
Vendég
Musik-kiko
Vendég
tom911
Vendég
anthreya
Vendég
tzsolt
Vendég
simplyz24
Vendég
Szerkesztő
információk

Leo
HQ Specialist
42686 kép - 6668 üzenet

Utoljára módosította:
Leo
2009. January 13. - 11:36
Szöveges verzió · Fórumszabályzat · Top