|
Adatlap
Biográfia
Sawajiri Erika 1986 április 8-án született Tokyo Nerima negyedében. Japánban is egzotikusnak számító küllemét édesanyjának köszönheti, aki algériai/francia származású, apja japán. A nevét az Ericaceae orchideáról kapta, ennek megfelelően japánul többféleképpen is írható a neve, néha a külföldi szavak leírására szolgáló katakanákkal (沢尻エリカ), néha kanjikkal írják, ráadásul bonyolítja a helyzetet, hogy 2007 elején megváltoztatta nevének „hivatalos” írásmódját (az aktuális látható fent, a régi ez volt: 澤尻繪裏香). Ő volt a család harmadik gyermeke, két bátyja van, a fiatalabbik azonban egy motorbalesetben elhunyt abban az időben, mikor Erika elkezdte középiskolai tanulmányait, míg idősebbik bátyja Erikához hasonlóan színész. Apja rajongott a lóversenyzésért, 16 versenyló tulajdonosa volt, közéjük tartozott a híres Edonokoban nevű is, így kora gyerekkorától Erika egyik fő hobbija is a lovaglás lett. Bátyján kívül édesapját is elvesztette, Erika 11 éves volt, amikor apja rákban elhunyt. A család fenntartása így a mamára hárult, aki egy mediterrán éttermet vezet Tokyoban, bár az étterem egy ideje zárva van.
A hírnév felé 2001-ben indult el, amikor feltűnt egy versenyen, mégpedig a hangzatos Young Jump Uniform Collection nevezetűn, amin elnyerte a „runner up” titulust. Karrierje azonban igazán csak egy évvel később indult be, amikor benevezett a Fuji Television Visual Queen idolkutató versenyére, amit a Stardust menedzseriroda szervezett, akik máig egyengetik az útját. Elsősorban amiatt jelentkezett, hogy találkozhasson kedvenc jpop énekesnőjével, Amuro Namie-vel, persze ha már ott volt, ő lett a 2002-es Visual Queen. A verseny után tévéreklámokban kezdett szerepelni, valamint több tévés showműsorban is látható volt, továbbá mint minden valamire való idol, ő is kiadott magáról egy idol DVD-t Ca va? címmel. 2003-ban debütált, mint színész, több tévésorozatban is szerepet kapott (pl. Hitonatsu no papa e, Hotman, North Point – Friends), beválogatták két videoklipbe is (Zeebra – Big Big Money és Kishidan – Secret Love Story), valamint két újabb idol DVD-t is kiadott (D-Splash! és Erica). 2004-ben újabb három tévésorozatban játszott, ezek voltak sorban a Mumei, a Cheers és a Sakura Sakumade, azonban az igazi kiugró szerep még váratott magára. Erre az évre esett a mozifilmes bemutatkozása is, mégpedig egy nem túl ismert drámában, a Mondai no nai watashitachi-ban, amiben Shintani Mai szerepét alakította. Egy évvel később már több híresebb filmben is játszott. Az évet a még 2004-ben forgatott, de csak 2005-ben a mozikba került Pacchigi-vel nyitotta, amiben a 60-as évekbeli koreai és a japán diákok kapcsolatát boncolgatták. Ezt a szerepet egy híres kabuki színdarab filmes adaptációja követte, az Ashura jou no hitomi, igaz, ebben csak egy kis szerepet játszott. Az év második felében bemutatott akció-fantasy-ben, a Shinobi-ban az Iga klánhoz tartozó fiatal lányt, Hotarubit alakította. A szerepért megkapta a Kinema Jumpo Awards és a Yokohama Film Festival Legjobb új színésznője díját is (igaz, mindkettőt a másik két filmszerepével együtt). Persze ebben az évben valósággal elöntötték az elismerések, hiszen a Pacchigi-ért a fenti kettő díj mellett kiérdemelte még a Hochi Film Awards és a Nikkan Sports Film Awards Legjobb új színésznő díját is. A filmezés mellett a tévésorozatokra is maradt ideje, az Aikurushii-ben csak mellékszereplő volt, azonban az igaz történeten alapuló 1 Litre of Tears főszereplőjének, a gyógyíthatatlan beteg Ikeuchi Aya-nak a megformálása igencsak emlékezetesre sikerült, egyrészt japánok milliói sírtak az epizódok végeinél, másrészt az Élan d’or tévés díjkiosztón is az egyik díj Erikáé lett a szerepért. Mindezek mellett ismét szerepet vállalt egy videoklipben is (Rip Slyme – Hey Brother), valamint kiadott egy újabb idol DVD-t is Color címmel. Kislányos megjelenésével éles kontrasztot alkotó jelleméről is ekkoriban kezdtek történetek keringeni. A Pacchigi szereplőválogatásán Izutsu Kazuyuki rendezővel mosolyogva közölte, hogy szerinte a japán filmek unalmasak és ezen majd ő fog változtatni. A rendező díjazta ezt a bátorságot és sem ő, sem Erika nem bánta meg mindezt, hiszen a film nagy sikert aratott. A filmről Erika később úgy nyilatkozott, hogy a Pacchigi nem is igazán film, hanem sokkal inkább emlékeztet egy tankönyvre. Őszinte, egyenes embernek tartják, ami nagyban növeli azóta is népszerűségét. A 2006-os évben a korábbiaknál is több filmszerepet vállalt el. Első 2006-os filmje a The Mamiya Brothers volt, ami két testvérről szólt, akik reménytelenül keresik a szerelmet, Erika pedig Honma Naomi szerepét játszotta benne. Ezt a filmet egy romantikus dráma, a Sugar & Spice követte, ebben egy olyan fiatal lányt játszott, aki egy benzinkútnál kezd dolgozni, ahol szerelembe esik egy nála fiatalabb fiúval, de feltűnik az életében ismét a volt barátja is. Első horrorfilmjét is leforgatta Ghost Train (Otoshimono) címmel, ebben egy iskolás lányt játszott, aki végignéz egy vonatbalesetet, majd ezután furcsa dolgok történnek vele. Ezután a The Angel’s Egg-ben Saito Natsuki szerepében volt látható, majd az évet a Higashino Keigo regényéből forgatott Letter (Tegami) című filmmel zárta, ebben egy börtönbe került fiatal fiú öccsével kapcsolatba kerülő lányt alakított. A sok filmezés mellett mindössze egyetlen tévésorozatra futotta az erejéből ebben az évben, paradox módon azonban mégis ez lett a legismertebb szerepe, ugyanis a Midnight Sun (Taiyou no uta) címet viselő sorozat főszereplőnőjét, Amane Kaoru-t is ő játszotta. Úgy látszik, vonzódik a különféle betegségektől szenvedő karakterekhez (vagy nagyon jól tudja őket játszani, ezért választják őt ezekre a szerepekre), hiszen akárcsak a 1 Litre of Tears főhősnője, az utcazenész Amane Kaoru is gyógyíthatatlan beteg, ami miatt nem mehet ki a napra sohasem. A japán tévéfüggők mellett a sorozatban nagy szerepet kapó zene miatt a jpop rajongók körében is közkedvelt volt a sorozat, akárcsak az Erika által Amane Kaoru néven kiadott zenei CD-k és DVD-k is. A sorozat betétdalát tartalmazó CD a valaha volt legnagyobb példányszámban eladott lemez, amit debütáló énekesnő adott ki, ráadásul ez volt az első olyan debütáló lemez, ami 5 hétig is az első három hely valamelyikén állt. A nagy siker ellenére a sorozatból készített film főszerepét már nem ő alakította, hanem egy másik jpop sztár, Yui helyettesítette. Saját videoklipjén kívül (Amane Kaoru – Taiyou no uta) három másik klipben is szerepet vállalt, mégpedig Katou Miliyah I Will-jében, a Sunset Swish Wakai ga irukara videójában, valamint Takahashi Hitomi Komorebi-jében is látható. 2007-es munkáiról egyelőre nem lehet sokat tudni, az viszont már bizonyos, hogy egy, Japánban majd szeptemberben bemutatandó új Toho film, a Closed Note főszereplője lesz Takeuchi Yuuko-val együtt, amit Shizukui Shusuke regényéből forgatnak. Ez év januárjában indult saját rádióműsora is a NACK5 adón Real Erika címmel, valamint egyre több cég reklámarcaként látható, többek között a Sony Ericcson, a Pepsi és egy édesipari cég, a Meiji Xylish is tőle reméli eladásainak növekedését. Valószínűsíthetően a tévésorozatok és a filmek rajongói sem fogják nélkülözni, ha ilyen ütemben folytatja a forgatásokat, mint 2006-ban tette. 2009 január 19-én hozzáment feleségül Tsuyoshi Takashiro-hoz, aki egy japán DJ, filmrendező, író. Legújabb topikok
Kategóriák -> Photoshoot képek |
Candid képek | Scannelt képek | Vidcap képek | Háttérképek | Videók | Összes
|
Rajongók
Szerkesztő
információk
Sztár Kereső
Születésnapok
Frissült adatlapok
Nők Top 10
Férfiak Top 10
Magyarok Top 10
Partnerünk
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Szöveges verzió · Fórumszabályzat · Top |