|
Adatlap
Oldalak -> Biográfia | Filmográfia
Biográfia
Oldalak -> Biográfia | Filmográfia
Az 1975-ös, Philadelphia-i születésű Cooper 1997-ben végezte el a Georgetown Egyetemet, majd azt követően egyből beiratkozott a new yorki New School University drámaiskolájába. Viszgamunkája Az elefántember színpadi adaptációjában John Merrick szerepe volt. Mint egy későbbi interjújában elmesélte, gyerekkorában David Lynch filmje és John Hurt alakítása annyira lenyűgözte, hogy már akkor elhatározta: színész lesz.
Még iskolai évei alatt kapta legelső tévés szerepét: a Szex és New Yorkban a főszereplő Sarah Jessica Parker egyik szabadidőpartnerét alakította. A Discovery Channel nem sokkal ezután műsorvezetői feladattal bízta meg - az Extreme Treks in a Wild World c. sorozat egyik házigazdájaként beutazhatta az egész világot. Megsokszorozódott színészi felkérései miatt még a diplomakiosztóját is kénytelen volt kihagyni - épp a nagyjátékfilmes debütálását, a Wet Hot American Summer címűt forgatta. A következő egy-két évben még ingázott a nyugati és a keleti part között, ám miután 2001-ben állandó szerepet kapott az Alias c. sorozatban, Los Angelest tette meg állandó lakóhelyéül. A népszerű akciósorozatnak 2003-ig volt szereplője. 2004-ben a Jack és Bobby első évadában kapott szerepet. Miután karakterét kiírták a sorozatból, már nem is nagyon kellett keresgélnie új szerep után, a felkérés alighanem magától jött: a Kitchen Confidental c. vígjátéksorozatnak már főszereplője lett. 2009 a nagy áttörés éve számára, olyan filmekben szerepel mint Az igember, Nem kellesz eléggé, Másnaposok. Jövőben a Valentin nap, a Szuper csapat és a Másnaposok 2-ben láthatjuk. Legújabb topikok
Kategóriák -> Photoshoot képek |
Candid képek | Scannelt képek | Vidcap képek | Háttérképek | Videók | Összes
|
Rajongók
Szerkesztő
információk
Sztár Kereső
Születésnapok
Frissült adatlapok
Nők Top 10
Férfiak Top 10
Magyarok Top 10
Partnerünk
|
| Szöveges verzió · Fórumszabályzat · Top |